mint lángoló torony
zuhant rám az
életem
a törmelék lenyom
magam alá gyűröm
két kezem
süllyedek már
s hagyom
a sittkupac tetején
egy fénykép csillog
apám ölel, úgy
tizenöt éves vagyok
nem messze egy másik
azt hiszem a gyermekem
meggyűrődve újabb
talán a szerelem
fekete-fehér
a többit nem látom
ennyi csak ennyi
pár piruettező levél
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
2 megjegyzés:
kicsit képzavaros, de nagy előrezuhanás. zuhanj tovább...
köszi Vendel, de az csak alsó felső kameraállás:)
de, ha a zuhanáson múlik, tudod ejtőernyőztem valaha:))
Megjegyzés küldése