engem riaszt e kor
e nyakig öltözött világ
csak zuhog, zuhog az eső
s mint a fű, nő a magány
álarc mögé rejtőzik
minden ami szép
citerázik a szerelem
s behunyja szemét
mohó agyak csapdájában
vergődik a gondolat
mi szabad, nem más
mint napfénykáprázat
engem riaszt e felöltözött világ
de túlélheted ezt is, ne félj
ha elég erős vagy
hogy egyedül élj
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
2 megjegyzés:
ezt vhogy másként lehetne megírni.
irgalmatlanul meteremtettek...
ok:) megvárom, amíg engem megteremt, addig hagyom itt:)
köszi Vendel:)
Megjegyzés küldése