Dadogunk

Marci tizenöt volt, amikor először találkoztunk. Súlyosan dadogott.
A feszítő gyakorlatok után mindig relaxáltunk. Lefeküdtünk a szőnyegre, és máris a tengerparton napoztunk. Éreztük, ahogy talpunkat elérik a hullámok, és beszívtuk mélyen a sós levegőt. Ilyenkor folyamatosan tudott beszélni.
- Én miért dadogok?-kérdezte egyszer váratlanul.
- Kiskorodban megijesztett egy kutya. Emlékszel?
- Igen. a kerítésen húztam végig a kezemet, és...hatalmas, fekete kutya volt...te ijedtél már meg kutyától?- kérdezte.
- Igen - feleltem - még meg is harapott.
- Nagyon megijedtél?
- Persze, ráadásul még tetanuszt is kaptam.
- Akkor te miért nem dadogsz?
- Nem, nem mindenki kezd el dadogni. Te érzékenyebben reagálsz a megrázkódtatásokra, a nagy bánatra, de még a váratlan örömre is.
- De egyszer elmúlik, és ugye meggyógyulok?
- Akár évekig tünetmentes lehetsz, mégis ha tragédia történik, vagy eltalál egy hatalmas szerelem, akkor újrakezdődhet.
- Ez nem túl jó dolog - mondta lemondóan.
- Hohó, ne olyan gyorsan! Az érzékenység mást is jelent. Például, megérted a másik embert, akkor is, ha nem beszél. Érzed, ha fáj neki, és tudsz segíteni rajta. Emlékszel, a múltkor kiálltál Tomi mellett, amikor mindenki bántotta? És azt tudtad, hogy sok színész dadog? Mégis a színpadon sohasem akad meg.
- Most azt mondod, legyek arra büszke, hogy dadogok?
- Igen, húzd ki magad, és légy rá büszke!
- Rendben van, de most már végképp nem értem, hogy te miért nem dadogsz- mondta nevetve.
Marci pár hónap múlva tünetmentes lett.
Nemrég összefutottunk az utcán. Elújságolta, hogy a Színművészetire készül, és van egy csinos barátnője.
Amikor elbúcsúztunk, egészen közel hajolt, és azt mondta:
- Olvastam a verseidet. Tetszenek. De most már azt is tudom, hogy te is dadogsz. Én a hangokban akadok el, te meg a betűkben.
Hazafelé azon gondolkodtam, hogy Marcinak végül is igaza van. Mindketten dadogunk, mert érzékenyebbek vagyunk, mint sokan mások. Ha esni kezd, bennünk a Nap is lezuhan, de erdők leszünk, ha rigófüttyöt hallunk. És rajtunk kívül még rengeteg ember dadog. Ezerféle tüneteink vannak. Talán csak egy tengerölelte szigeten lehetnénk teljesen tünetmentesek. De nem lenne az egy idő után roppant unalmas?
Különben is, akkor ki védené meg a Tomikat? Ki játszaná el a színpadon Rómeót vagy Júliát? Ki etetné meg télen a rigókat? És ki szögelné vissza az égre a Napot, ha mi dadogók egy szigeten éldegélnénk?
Ja, és persze, ki dadogná el akkor ezt a történetet?

Dagály

bennem akkorára nőtt a tenger
hogy eláztattam a napot is

Utálom a halat

túl voltál akkor már az üveg barackon,
amikor kifogtad azt a nyomorult halat,
s hordoztad körbe részeg diadallal,
emlékszem, még le is fotóztalak.
aztán a konyhaasztalon úgy vágtad fejbe,
hogy a meszelt falon csorgott le a véres latyak,
s mikor én a bőrét nyúztam,
már horkoltál, mint egy rozzant gőzvonat.
habpürével tálaltam, s míg te jóízűen etted,
fejemben az járt, hogy mennyire utálom a halat,
és sütök holnap fahéjas gyümölcskenyeret,
ha most egy szálka a torkodon akad.

Indigó aura

különös fénygyerek.
mindent másképp csinál,
mint a többiek.
még nem is beszélt, de már ordított,
elindult, mikor még mászni sem tudott.

akartam, hogy olyan legyen,
mint más gyerek, okos és szép,
de csak azért is keverte bével a dét,
eldobott minden ékezetet,
mondat közepére tette a jelet.

mégis, mikor feladtam,
és asztalomra dőltem,
simogatott és vizet hozott.
akkor értettem meg, hogy
megváltoztatni őt soha nem tudom,
de ha hagyom, indigó aurát fest körém.

Kísértesz

jó voltam nálad, melletted egészen
csupasz lehettem.
egyszer meg is jegyezted,
mi lenne, ha te meg én,
de akkor még hittem, hogy
nekünk ezt nem szabad,
okom sem volt rá, hogy csaljak.

nemrég a koncerten találkoztunk,
kicsit nyúzott voltál,
fenekeden lötyögött a nadrág.
csak a szemed volt ugyanúgy, ugyanaz,
utoljára akkor láttalak.

aznap éjjel nem ment az alvás,
a teraszon cigiztem a nyirkos hidegben,
rengeteg csillag volt az égen.
aztán az egyik kinyílt, és lobogó csóvát húzva
zuhant a semmibe.
meglepett a januári üstökös.

másnap tudtam meg, hogy szétroncsolt a rák,
egy emberélet, egy csillaghalál,
Uram, micsoda pazarlás.

Átmeneti fémes állapot

átmeneti fémes állapot

ha satu közé szorítasz, sem mondom meg,
hogy égnek el a lantanidák, már az sem fontos,
mi az a paramágneses hatás.
pedig talán tudom is, hidd el,
igaz, hogy nem a gimiben tanultam,
Csubakka hiába mondta el kilencvenkilencszer.
a periódusrendszeren én is elestem,
még izgága pintyek zizegtek fejemben.
csak amióta a bójákon túl úsztam,
és a mélyvízen evezek, innen nézve tudom,
hogy mik azok az átmeneti fémek, és
a kémia órák voltak a szürke lágy lantanidák,
a levegőn zöldes fényben égtek el.